olyan időben élünk amikor minél zsúfoltabb a naptárad annál menőbb vagy. Miközben az élet folyama felgyorsul egyre kevesebb és kevesebb időnk van annak a pillanatnak a kiélvezésére amelyben élünk. A képesség, hogy értékelni tudd a pillanatot, a környezetet és ezekben önmagadat minden emberi lény számára a boldogság felé vezető út alapja.
az emberek 71%-a megpróbálja ezt a próbát teljesíteni és bukásuk fő okának az idő hiányát jelölik meg. ezeknek az embereknek egyszerűen nem volt elég idejük boldognak lenni. Neked van elég időd?
minden nap tölts fel egy képet arról ami aznap boldoggá tett.
ez bármi lehet – egy régi baráttal való közös tortázás a közeli kávézóban, egy nehéz munkanap után az az érzés amikor hazaérsz vagy egy jócselekedet amit egy idegennel tettél.
a #100happydays kihívás érted van – senki másért.
ez nem a boldogság verseny vagy dicsekedés. Ha másoknak akarsz tetszeni vagy másokat akarsz iriggyé tenni akkor már máris vesztettél. ez ugyanígy van a csalással is.
szóval először is >regisztrálj<, hogy részt vehess a kihívásban, majd válaszd ki a kedvenc felületedet ahová a képeidet feltöltöd majd. Ekkor állíthatod majd be hogy ki láthassa és ki ne láthassa a képeidet/azt hogy részt veszel.
és már készen is állsz!
az emberek akik sikeresen el tudták végezni ezt a kihívást azt tapasztalták, hogy a kihívás előrehaladtával :
– egyre könnyebben és könnyebben vették észre maguk körül azokat a dolgokat amelyek boldoggá teszik őket,
– minden nap jobb és jobb hangulatuk lett,
– egyre több kedves megjegyzést kaptak a körülöttül élő emberektől,
– észre tudták venni, hogy milyen szerencsések igazából az életben,
– egyre optimistábbak lettek,
– és szerelembe estek..
Visit www.100happydays.com/done, tell us the story of your challenge and get 100 happy moments printed. Voilà!